1Te blog

5G

Ebben az angol nyelvű videóban összefoglalja az 5G betegségokozást és eltussolását (kamufertőzéssel elfedését), tudományos magyarázattal és megtörtént eseményekre rámutatva. https://gorf.tube/videos/watch/0ae404d5-8abc-4d43-a3d8-401738277132

#5G


kép

#5G


Egy 2012-ben titkosítás alól feloldott, 1977-es tanulmány szerint, tesztek (1970 óta) alapján a milliméteres rádióhullámok (1-10mm, 30-300GHz, az 5G jelenleg 39GHZ-ig használatban) megváltoztatták a test biológiáját (bőr, belső szervek, vér, csont, stb.).

{És egy 2001-es tanulmány szerint a 60GHz-es rádióhullámok 98%-át elnyeli az oxigén.}

kép1 kép2 kép3 kép4 kép5

#5G


...és nem talált elég nyitott elmére, itt az újabb adag, szélesebb nézőpontból.

Icke-Rose 5. 2020.08.02. Összefoglaló

Maszkok: Ez egy pszichológiai hadviselés, arra szolgál, hogy megfosszanak a szabadságunktól és az emberi viselkedésmintákat megváltoztassák. Az egyéniségünket, az emberiségünket veszi el. Távolságtartást akarnak elérni. Vannak helyek, pl. Florida, ahol otthon is maszk hordását forszírozzák.

Sok ember tudja, hogy ez értelmetlen, de félnek, hogy elveszítik a munkájukat, nem tudnak enni adni a családjuknak. A maszkhordás hozzájárulás a személyes szabadságunk elvételéhez.

Ez egy folyamat, most csak a maszkot hordatják kötelezően velünk, aztán majd jön egy másik dolog. Miért kell hordani a maszkot, ha a halálozási ráta egyre alacsonyabb?

Azt mondták az elején, hogy mindez csak azért kell, hogy a betegség görbét laposítsuk, de a maszk maradt. Mindezzel a tudatalattira akarnak hatni, ez egy tudatalatti programozás, amivel az emberek viselkedését, mintáit akarják átprogramozni.

Tudatosan vizsgálva a maszkhordást, azt mondják – ami nem igaz –, hogy megvéd a vírustól, de szimbolikában ez azt jelenti, hogy befogjuk a szánkat, hogy csendben maradunk.

Az egész egy pszichológiai manipuláció. Amikor világos, hogy nem egészséges a maszkhordás és rengeteg ellentmondás van, de valaki mégis hordja, akkor miért teszi ezt? Mi a baj az emberekkel? Miért járulnak ehhez hozzá az emberek?

Amikor nagyon sok ember egyszerre tagadja ezt meg, csak annak van eredménye.

Angliában egy boltba nem mehetsz be maszk nélkül, de egy bárba bemehetsz. Amikor az emberek tömegesen nem engedelmeskednek a maszkhordásnak, ugyan mit tehetnek? Nincs annyi rendőr, amennyi el tudna járni, ők csak bíztak abban, hogy majd az emberek követik az utasításaikat és ez be is jött.

Eljön az ősz és a tél, amikor minden köhögés, minden náthás eset, minden légzőszervi probléma CoV-ként lesz számontartva. Nincs szükség harcolni az állammal, vagy a mögötte álló háttérhatalommal, nincs szükség tüntetni, egyszerűen csak nemet kell mondani, nem kell maszkot hordani. Ennyit kell tenni, és most jött el a cselekvés ideje. Nemet kell mondani.

Második hullám: Nincs semmi bizonyíték a vírusra, sosem izolálták. Tünetek alapján diagnosztizálták Wuhan-ban, ahol a levegő minősége miatt gyakoriak ezek a tünetek. A teszt nem alkalmas semminek a kimutatására, csak egy genetikai alkotórészt mutat ki, ami szinte mindenkinél megtalálható, ezért lesz minden teszt szinte pozitív. Ha van egy vírusod, amit soha nem izoláltak, milyen teszttel lehetne azt kimutatni, vagy hogyan lehetne ellene védőoltást előállítani? Fauci és társai is azért forszírozzák a tesztelést, mert így több pozitív eset van, amelyre hivatkozva növelik a félelmet és egy második karantén felé terelnék a világot. Amikor valaki meghal, azt írják a halotti bizonyítványára, hogy CoV-ban halt meg, USA-ban pénzt is kapnak érte. Ennek az az oka, hogy ha kevés haláleset lenne a sok pozitív teszt mellett, akkor csökkenne a halálozási ráta és ezt nem akarják, mert akkor az embereket nem lehetne félelemben tartani. Csak az új esetekkel tudnak félelemben tartani, amit a hamis teszteredményekkel érnek el.

Onnan látszik, hogy ez egy kitalált vírus, hogy ha igazi lenne és azt elengednék, akkor annak a hatásait nem tudnák kontroll alatt tartani, annak a viselkedése nem koordinálható, így kitaláltak egyet, amit az irányításuk alatt tudnak tartani. Kitalálnak mindent, pl. hogy a fülben lapul, vagy hogy a levegőben van. Ezt kitalálták, és így bármit mondhatnak, ez egy láthatatlan vírus, a levegőben is ott van, ezért megmondhatják, hogy mit tégy és mit ne. A lehetőségek határtalanok, és ők szabályozzák a működését.

USA: Icke szerint mind egy kutya. A szálakat a háttérhatalom mozgatja minden esetben. Mindenképpen egy Világkormányt akarnak létrehozni. Biden: a vírus jó arra, hogy ennek a demens embernek ne kelljen kiállni és beszélni a nyilvánosság előtt. A politika megosztja az embereket. Minden országban vannak oldalak, egyszer ide szavazol, ha az nem jó, majd a másikra legközelebb, ha az sem jó, vissza megint, de ez mindegy is, mivel minden oldal egy kézből eszik. Minden politikus csak azt mondja, amit a szavazótábora hallani akar. Ez csak a szabadság és a demokrácia illúziója csupán. Ki irányítja a show-t most? A technokraták, köztük a pszichológusok, akik a maszkhordással szétválasztanak, mint Gates, Fauci, W.H.O., ma már nem a politikusok, hanem ők és más tudósok irányítanak. Mindez látható abból is, ahogy ezek az emberek nyilatkoznak, vagy ahogy cenzúráz a Facebook, Google, Twitter, Youtube is általuk.

A kínai rezsim a minta a világon, az arcfelismerő rendszerek, a kontroll elérése technokrata módszerekkel. A cenzúra is innen ered. Ha megválogatod, hogy milyen információ érjen el az emberekhez, akiknek nem hagysz más lehetőséget, hogy másként lássák a világot, így megváltozik az érzékelés, ezen keresztül a viselkedés is, mely így irányítható. Két fő módszer van: nem foglalkoznak az emberek kifogásaival, problémáival, ignorálják őket (pl. tüntetések, de nincs eredménye), másrészt ha abban a hitben tartják az embereket, hogy erőtlenek és nem tudnak semmit csinálni. Félnek attól, hogy az emberek viselkedése megváltozik és felébrednek, tudják, hogy a nagy tömeg felébredése veszélyt jelent számukra, és ezt a két dolgot fent kell tartaniuk. Ha az emberek eljutnak arra a pontra, hogy nincs veszítenivalójuk, akkor ők megbuknak, mert akkor az emberek már nem fognak engedelmeskedni nekik. Ehhez nem kell erőszak, tüntetés, csak a mentalitásunkon kell változtatni. Az életünk döntésekből és azok következményeiből áll. Eljött a cselekvés ideje, de legalábbis nagyon-nagyon közel van. Egyre több ember ébred és válik nyitottá, látva az összefüggéseket. Az egyetlen megoldás, ha az emberek nemet mondanak végre.

A karanténok másik oka a gazdasági válság, mivel azt akarják elérni, hogy tönkremenjenek a független vállalkozók, mert ki akarnak alakítani egy függőséget, anyagilag is, az emberek és a világot uraló 1% között, ez pedig csak úgy érhető el, ha senki nem tud önállóan gazdálkodni a saját vállalkozásában.

Vakcina: Gates vakcináját be akarja adatni minden embernek. Amikor a tiltakozók elérnek egy bizonyos számot, jön a B terv, miszerint kényszerítenek majd, mondván e nélkül nem mehetsz dolgozni, nem mehet iskolába a gyermeked. Kapsz egy digitális tetoválást, ez jelenti majd, hogy oltva vagy. Annak ellenére, hogy mondhatni 0% a gyermekek körében a CoV halálozási rátája, nekik mégis maszkot kell majd hordani iskolában. Nevetséges, hogy elhisszük, hogy egy év alatt létre lehet egy ismeretlen vírus ellen hozni egy vakcinát. Nem csak egy vakcina lesz, hanem több is, majd arra hivatkoznak, hogy mutálódott a vírus. A vakcina már létezik, de mi van benne? 1. Nanorobot, DNS-t átalakító anyag, mely megváltoztatja az emberi szervezet működését. 2. Sterilizáló hatóanyag: nagy piaca van a világon a meddőségi klinikáknak! Ezzel a népességszámot is tudják kontrollálni. Másrészt, ha sterilizálják az embereket, nem lesz szükség nemekre sem. Már most is manipulálják a fiatalokat abban, hogy milyen neműnek érzik magukat. Sok fiatal nincs tisztában a nemi identitásával már most.

5G: A 60 GHz sugárzás interakcióba lép az oxigénmolekulákkal, amelyek így nem tudnak a hemoglobin (vas) részhez kapcsolódni, így a szervezet nem képes megfelelő mennyiségű oxigént felvenni. Ez ugyanaz, mint a maszkhordásból eredő oxigénhiány. Mi lesz a gyerekekkel, ha egész nap maszkban kell ülniük az iskolában?! Ebből akkor lesz nagy baj, amikor mindenki vásárol 5G képes készüléket és a sugárzás mindent behálóz majd. Kb. 2022-ben ez el is fog jönni. A test egy antenna, hatnak rá a mikrohullámok. Fizikai és mentális hatással is lesz a sugárzása testre.

Az egyetlen megoldás, ha az emberek most azt mondják, hogy NEM! Nem engedelmeskednek, nem követik ezeket az utasításokat. Ha ezt nem teszik meg, nemcsak a szabadságukat veszítik el, hanem a képességet is arra, hogy gondolkodhassanak a jövőben. (Neuralink-AI)

2030, AI: az emberi agy csatlakoztatása a mesterséges intelligenciához. Szuper ember leszel elvileg, de valójában zombi leszel, mert nem a saját agyaddal fogsz gondolkodni, hanem ők fogják irányítani a gondolataidat és az emberi érzelmek, tulajdonságok elvesznek. A maszk is erre való most, minden gesztust eltakar. E. Musk, Space-X szatellitek: ezek is mind azt a célt szolgálják, hogy majd az agyunk csatlakozzon a mesterséges intelligenciához. Elektromos autók: az autó vezet téged, nem te vezeted, tehát megint kontrollálható vagy! Klímaváltozás: ez is erre terel minket! Légy környezetvédő, járj elektromos autóval. Szóval itt van Mark Zuckerberg és a cenzúrái, Bill Gates és az alapítványa által támogatott projektek világszerte, Elon Musk, aki ugyan egy frontember csupán, de a nevéhez fűződik a Space-X, az elektromos autók, amik téged vezetnek, nem te vezeted őket, a WHO, aki irányítja az egészet, mindenkinek, mindennek a célja, hogy átvegyék az irányítást.

Gyerekek: Gyerekeknél a cél a maszkkal a félelem elültetése, mivel az idősebbeknek már van több tapasztalata, esetleg jobban átlátják a helyzetet. De a fiatal gyerekek még tapasztalatlanok. Szétválasztják a generációkat, melynek célja, hogy az idősebbeket utálják (miattuk kell otthon maradni, miattuk van sávos vásárlás, stb.). Mindezt azért, mert már gyerekkorban elkezdik átprogramozni a tudatalattijukat, mivel a terv szerint mire felnőnek épp addigra fut egy olyan fázisba a terv, ahol nekik már ezt el kell fogadni, és már időben elkezdik átprogramozni az agyukat a tudatalattin keresztül. Arra programozzák őket, hogy tartsanak távolságot, féljenek, vagy utálják embertársaikat, mivel azok fertőzöttek lehetnek, ne legyenek gesztusok, arckifejezések, mosolyok emberek között. A gyerekek nem tudják, hogy hogyan reagáljanak egy ilyen helyzetre, ijedt szülőket látnak maguk körül, az iskolákban és a játszótéren is elszeparáltan kell lenniük, szájmaszkot kell viselniük, online oktatás van, mindez az elszigetelődést szolgálja. A szülőknek nem lenne szabad ezt ölbe tett kézzel ülve végignézniük, bojkottálni kellene azokat az iskolákat, melyek maszkhordást követelnek. Minden maszkhordással összefüggő tünet együttes neve: COVID-19.

Icke már régóta foglalkozik a témával, számított a jelen helyzetre, de az nagyon meglepte, hogy most milyen gyorsan történnek a dolgok.

Addig vannak ránk hatással, ameddig nem veszi észre a tudatos elme, hogy a tudatalatti manipulálva van. Amint ezt észrevesszük, már nem vagyunk manipulálhatóak. Az eredmény olyan lesz a legrosszabb esetben, mint egy számítógép, amit megtámad egy vírus. A kezelő hiába püföli a klaviatúrát, nem tud semmit csinálni, mert a vírus átvette az irányítást. Az elme vakságát csak úgy lehet megállítani, ha az emberek elkezdik tudatosan vizsgálni a történéseket.

A dolgok felépítése a következő: a piramis csúcsán van az 1%, alattuk még néhány szint, akik nekik dolgoznak. Kiadnak egy mintát, és ez a piramis ugyanezt a mintát adja le az alatta lévő szintekre. A piramis alján az emberek állnak. Az egyetlen módja, hogy mindezt megállítsuk, hogy megtörjük a mintát, egyszerűen azzal, hogy nem engedelmeskedünk, nemet mondunk. Mindössze ennyit kell tennünk!

(Fordította: Viktória V. – Nyelvtanilag, irodalmilag és technikailag javította: valaki.)

#5G #vilaghiszteria #kamupandemia


Kb. egy hetet tudott fent maradni az a tudományos tanulmány, amely felfedte az 5G és az új celeb művírus kapcsolatát. (Valójában nem korona, csak annak hazudják.) Cenzúrázták, letörölték a legnagyobb amerikai kormányzati biológiai kutatói oldalról, és a kutatásnak helyt adó cég honlapjáról is. De ami egyszer felkerült a netre... (Természetesen ezek a fájlok másik tárhely-szervereken vannak, nem ezen.)

Itt a teljes PubMed oldal képernyőmentése.

Itt a teljes kutatás, bökj a Download attachment-re.

Itt egy másik PubMed oldal, a DNS, mint elektromágneses antenna képernyőmentése.

#5G