Az antikrisztus 12 trükkje

Ahogy mondani szokás, az ördög leghatásosabb trükkje, hogy elhitette a világgal, valójában nem is létezik. Ehhez hasonlóan az lesz az antikrisztus legnagyobb szemfényvesztése, hogy abba a meggyőződésbe ringatja az embereket, hogy ő a világnak nem az elpusztítója, hanem a megmentője – mondta 1947-es nagyhatású rádiós szentbeszédében Isten tiszteletreméltó szolgája, Fulton J. Sheen érsek, mely beszéd felvételét a múlt héten [2016 októberében – a ford.] ásták elő a digitális archívumból és tették közzé a YouTube-on.

Sheen szerint miképpen az ördögnek is az az ismertetőjegye, hogy úgy csűri-csavarja az igazságot, mígnem el tudja adni nekünk a bűnt, az antikrisztus is úgy fogja összezavarni az embereket, hogy azt higgyék, ő a „Nagy Humanitárius”, aki „békéről, jólétről és fellendülésről beszél”.

Noha Sheen már majdnem hetven éve adta ezt a leírást az antikrisztusról, szavai manapság még találóbbak, mint akkoriban. Prófétai üzenete megkerülhetetlen minden igazhívő keresztény számára, aki igyekszik a végsőkig hű lenni Krisztushoz. Kijelenti:

Az antikrisztust nem így fogják nevezni, különben egyetlen követője se lenne. Nem visel majd vörös harisnyát, és kénkövet sem fog fújni, ahogy vasvilla sem lesz nála, és hegyes farkat sem fog csóválni, mint Faust Mefisztója.

A Szentírásban egyáltalán nem találunk alátámasztást arra a széles körben ismert mítoszra, hogy az ördög egy ripacs, aki úgy öltözködik, mint az első „vörös”. Ehelyett azt írja a Biblia, hogy egy bukott angyalról van szó, „e világ fejedelméről”, aki azzal van elfoglalva, hogy elhitesse velünk, nincs más világ ezen kívül. A logikája nagyon egyszerű: ha nincs mennyország, nincs pokol; ha nincs pokol, nincs bűn; ha nincs bűn, nincs ítélet; és ha nincs ítélet, akkor a rossz jó, és a jó rossz.

De ezen kívül azt is monda nekünk a mi Urunk, hogy olyannyira hasonlítani fog Rá, hogy még a választottakat is megtéveszti – és biztosak lehetünk benne, hogy azok az ördögök, akiket a képeskönyvekben láttunk, nem tudnák még a választottakat is rászedni. Miképpen fog tehát eljönni ebben az új korban, hogy követőket nyerjen a vallása számára?

[Az antikrisztus jellemzői:]

„Nem a tévedhetetlenség miatt aggódunk, hanem azért, mert a világ tévedésbe süllyed; nem attól remegünk, hogy Istent megfoszthatják a trónjától, hanem a barbarizmus uralma miatt; nem az átlényegülést fogják tönkretenni, hanem az otthont; nem a szentségek fognak elhalványodni, hanem az erkölcsi törvények.”

Forrás.

#2Matrix