Árvai Attila: Kapaszkodó
Ez a cikkem megint nem lesz népszerű, inkább reális.
Hunyd le a szemed egy pillanatra, és lásd magad 5 évesen. Lásd, ahogy könnyes szemmel szüleidet keresed, hogy szeretetet, biztonságot adjanak neked... És lásd amikor ölelnek, Te megszabadulsz minden addigi félelmedtől. Már nem könnyezel, már mosolyogsz.... ez az emberi psziché, egyik alaptulajdonsága.
Azt hiszed ez később, felnőtt korban teljesen elmúlik? Tévedés. Csupán átkonvertálódik.
Mióta ember él a földön, folyamatosan minden korban szüksége volt a reményre. Hitre, hogy minden “szép lesz”. Anélkül értelmetlenné válik a lét, és minden amit teszünk. A psziché és (vagy) lélek alapvető tulajdonsága, hogy derűs. Viszont születésünktől fogva, félelmekkel vagyunk tele, mivel az anyagi világ bizonytalansága, instabilitása, és a későbbi társadalmi terhek olyan abnormális anomáliákat alakítanak ki bennünk, amit félelemnek, rettegésnek, pániknak, és (vagy) halálfélelemnek nevezünk.
Emiatt az ember folyton keresi azokat a kapaszkodókat, (dogmákat, vallásokat, hiedelmeket) melyek valamilyen módon megszabadulást hozhatnak, magából a félelemből. A halálfélelem is egy ilyen anomália, mi pedig kapaszkodunk, menekülünk a legkülönbözőbb módokon.
Ezért az ember folyton kutakodik félelmétől vezérelve, különböző “megmentő projekteket” keresve, rendszerint olyanokat, melyekről senkinek semmilyen kézzelfogható bizonyítéka nincs. “Csatornázzák” a különböző megnyugtató égi üzeneteket, médiumok, (mindenki mást) ami “majd jön.” Most is valami ilyesmit élünk át: a kiírtás szélére sodródott emberiség, rendületlenül hisz különböző projektekben, melyek így, vagy úgy, a kritikus pillanatban tömeges megváltást, megmentést hoznak.
Meseszerű történeteket olvasok, hallok, a legkülönfélébb megmentőkről, csapatokról, stb, akik az adott pillanatban közbelépve misztikus, hihetetlen csodák közepette mentik meg a bolygó elnyomástól szenvedő, a kiírtás szélére sodródott emberiségét. Állítólag már itt van az “aranykor” amit mindenki vár. Kérdésem az: hol? Én eddig nem találkoztam vele.
Nos, ezek azok a “lelki kapaszkodók,” melyekre az embereknek szükségük van. Akkor is, ha nincsenek. Olyankor megteremti magának. (vagy, ahogy én gondolom: megteremtették nekünk, mert tudták, hogy szükségünk lesz rá) Hinni akarnak benne, vakon, fanatikusan, és szentül hiszik is, hogy jönni fog a nagy “ égi felmentő sereg”.
Közben pedig várnak, várnak és újra csak várnak.... Az idő múlik, a helyzetünk pedig egyre csak romlik, ami a túlélés esélyeit illeti. Mégse mozdul meg senki. Arra várnak, csoda folytán úgy is jön a megmentő.
Ez csak nekem gyanús, vagy van még valaki rajtam kívül, aki azt gondolja: Az összes ilyen mesét nekünk találták ki, mikor elkezdenek irtani bennünket, ne féljünk annyira...
Mert pontosan tudják, az embernek reményre, kapaszkodókra van szüksége ahhoz, hogy a mély kríziseket csendben átvészelhesse. Mindezt azért, hogy eszébe se jusson valóságosan, fizikailag összefogni a gyilkosok ellen..... még a végén győznének a halálra ítélt emberek.
Talán hitszegő és eretnek leszek, ha azt mondom, van egy olyan gyanúm, hogy ezeket a csodálatos történeteket, csapatokat azok találták ki számunkra, akik el akarnak minket tenni láb alól? Abszolút logikus: az ostoba, megvezetett emberek csak várjanak akár a földönkívüli felmentőkre, közben a gyilkosok szépen véghez viszik sátáni terveiket. Eközben pedig az emberek tátott szájjal várnak, sztorizgatnak, csatornáznak, biztatják egymást különböző elméletekkel, melyek soha sehol nem fognak megvalósulni. Viszont a gyilkos terv, annál inkább..
A nagy emberi reménykedések és várakozások leple alatt, körvonalazódik egy olyan sátáni terv, ami pezsgő kis civilizációnk végét jelentheti.
Már csak az a kérdés, mit tartasz elsődleges prioritásnak: a várakozást, különböző fantasztikus történetek olvasgatását a nagy felszabadulásról, (egyszer csak ránk szakad az aranykor) vagy a konkrét tetteket: tervezését annak, hogyan éld túl a családoddal együtt a következő egy évet a kibontakozó, várható események tükrében...
Mert valamelyik jönni fog. ... csak nem mindegy melyik.
Árvai Attila 2020-06-23